Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Szeles idő elszórtan futó záporokkal

Szombaton hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt a nap a térségben, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések. Délután 26 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Hétfőn változóan felhős-napos időben lesz részünk, és elszórtan főként a déli, dunántúli alakulhat ki zápor, zivatar, valamint eleinte néhol északon számíthatunk futó záporokra. A délnyugati tájak kivételével élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A hajnali órákra egyes tájainkon pára, köd képződhet. Hajnalban 6 és 15 fok közötti minimumokra számíthatunk, majd napközben 21-26 fokra van kilátás.

Kedden sok napsütésre számíthatunk, amelyet időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg, de nyugaton időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ott helyenként futó zápor, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulhat. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmelegebb órákban 24-29 fokot mérhetünk.

Szerdán legfeljebb egy-egy frissítő zápor alakulhat ki a többnyire napos időben, Délután az ékszakkeleti tájakon növekedhet meg erősebben a gomolyfelhőzet. Sokfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalra általában 10-17 fokig hűl le a levegő, délután 26-32 fokot mérhetünk.
Kiadta: Herrmann Dóra (ma 17:15)

Hirdetés
Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát esernyővel
13 Sz
26
13
jeles nap
17 Sz
28
13
18 Cs
32
15
20 Sz
35
19
24 Sz
31
17
jeles nap
25 Cs
30
16
27 Sz
29
18

Pollenjelentés

Fenyőfélékalacsony
Pázsitfűfélékközepes
Lóromalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékközepes
Hársalacsony
Szelídgesztenyealacsony
Gombákalacsony
Pázsitfűfélék időszaka

A pollenterhelés a hétvégén várhatóan erősödik, majd a jövő hét elején valamelyest csökkenhet.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, míg a csalánfélék virágpora közepes, az útifűé, a szelídgesztenyéé, a hársé és a bálványfáé alacsony-közepes koncentrációban lehet jelen.

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a bodza, a ciprus- és tiszafafélék, a fenyőfélék, valamint a lágyszárú allergének közül a lórom, az ernyősvirágzatúak, a gyékény és a kenderfélék virágpora.

A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas, a Cladosporiumé alacsony-közepes tartományban alakulhat.

Orvosmeteorológia

Szombaton a magasban melegebb légtömeg érkezik fölénk, emiatt a melegfrontra érzékenyek körében fejfájás, migrén, keringési panaszok, vérnyomásproblémák, fáradékonyág, bágyadtság és tompaság egyaránt előfordulhat.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is jelentkezhet.

A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre, de a szeles idő ronthatja hő- és komfortérzetünket.

A záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek a pollenallergiások és az asztmások panaszai.

Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat, így az érintett tájakon nedves, vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.

A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések, viszont északkeleten a délnyugati szél lesz élénk, azonban zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak, ezért romolhat a járművek menetstabilitása.

A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szombaton hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt a nap a tó térségében, viszont az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugati, északnyugati szelet sokfelé kísérik majd élénk, erős lökések. Délután 25-27 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
21°C
Adria
Adriai előrejelzés

Szombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, de helyenként erőteljesebb lesz napközben a gomolyfelhő-képződés, és futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Többfelé lesz élénk a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 22, Splitnél 23 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
27°C
felhős
30°C
felhős
29°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép